Az Orbán-rendszer 4 legfőbb bűne
2021. december 10. írta: Négyes_

Az Orbán-rendszer 4 legfőbb bűne

Minden politikai rendszerről vonható valamiféle mérleg, az előnyei, sikerei és bűnei illetve hibái alapján. Így van ez a Horthy-rendszerrel (1920-1944), a Rákosi-diktatúrával (1947-1956) és a Kádár-rendszerrel (1956-1988) kapcsolatban is (hogy csak elmúlt 100 év legfontosabb korszakait nézzük). A mai Orbán-rendszer 2010 óta eltelt éveit vizsgálva (melyhez nem kapcsolhatjuk, az 1998 és 2002 közti Fidesz-éveket, lévén, hogy az egy teljesen más politikai szisztéma volt), egyértelmű egyenleg alkotható, mégpedig 4 olyan tényezővel, melyek bűnként is aposztrofálhatóak.

orban_rendszer.jpg

A kép forrása: origo.hu

Bár ezen hibák és bűnök felsorolása soha nem jelenhet meg nagy nézettségű felületeken (így az Indexen sem), azért nézzük sorban:

1. Az ország erőforrásainak, gazdasági-pénzügyi bázisának megcsapolása intézményesített lopásokkal

A szemléletesen megfogalmazott mondat azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszer folyamatosan elszívja az ország európai uniós forrásait és közpénzeit, az oligarcha rétegnek és bizalmasoknak adva mindent. A hazánkban 2010 óta működtetett politikai rendszer legmarkánsabb eleme az intézményesített korrupció.

2. A demokratikus berendezkedés lecserélése autokratikus rendszerre

Összetett dolog, de egyértelműen átlátható: a demokráciát szolgáló szervek (bíróságok, ügyészségek, köztársasági elnöki hivatal, média, parlament ... stb) pártkezekbe centralizását jelenti, amihez a választójogi rendszerünk és alkotmányunk torzítása is társul. Mindez együttesen Magyarországot korlátozott demokráciává vagy autokráciává teszi.

3. Magyarország nemzetközi tekintélyének lerombolása

Talán senkinek nem kell bemutatnunk, hogy Orbán Viktor politikájáról, politikai szemléletéről (illiberális "demokrácia") és kormányzati módszereiről hogyan vélekednek a nyugati demokráciák szerte a világban. Elítélik azt és ennek számtalan fórumon adnak hangot. Hazánk sokat veszít azzal, hogy az Orbán-rendszert és magát Orbán Viktort is a demokrácia ellenségének és csorbítójának tekintik.

4. A magyar társadalom szétszakítás jó és rossz magyarokra

Hatalmas felelősség egy országvezetés számára az, ahogyan nemzetét vezeti. Ha a vezetői módszereit, törvényeit éri kritika, azt nem moshatja össze a nép egészét ért kritikával. Ugyanilyen fontos az is, hogy a vele egyet nem értőket nem bélyegezheti "rossz magyaroknak" vagy hazaárulóknak, illetve idegenszívűeknek. Mindezen lépések a társadalom szétszakítását és békétlenséget okoznak.

Ennyi. Nyilván lehetne további problémákat és hibákat is felsorolni, de a hangsúly ezúttal a rangsoroláson volt, a "legfőbb" bűnök-hibák kiválasztásán.  

csik.jpg

Ha érdekesnek találtad, ezeket is ajánljuk: A 4 leghíresebb merénylet a történelemben, A 4 legjobb világháborús film, A 4 legnagyobb hadvezér, A 4 legnagyobb vezető, A 4 haderőnem rendfokozatai,

negyes_logo2.jpg

2021.12.10. (14:50)

A bejegyzés trackback címe:

https://negyes.blog.hu/api/trackback/id/tr5216779756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

konrada 2021.12.14. 07:49:36

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Hát azért lehet jobb lenne másodrendűként odakint, mint hazaiként itthon. "

Hát mi tart vissza???
...jó tudom, az összes jó kis mosogatós állás feltöltötték migrikkel, akik a segély miatt képesek árban alád igérni.
...de ez azért nem kéne hogy visszatartson...

arthurthedent 2021.12.14. 07:56:41

@élhetetlen: "Azt, hogy a közösbe befizetett pénzt nem a közösségre költik, hanem magánembereknek osztogatják, te nem látod lopásnak, vagy rablásnak, azzal nem tudok mit kezdeni. "

Pusztán az a tény, hogy a közpénzt magánemberek kapják természesen nem lopás vagy rablás. A tanárok fizetést kapnak, a kórház zöldséget vesz a piacon, a nyugdíjasok nyugdíjat kapnak. Ez mind azt jelenti, hogy közpénzt adnak magánembereknek.

Korrupcióról akkor beszélünk, amikor ellentételezés nélkül magánháztartások vagyonát gyarapítja a közpénz. Amikor például többet fizetnek egy áruért vagy egy szolgáltatásért mint a szükséges, mint az indokolt.

Vicces, hogy azt gondolod te nagyon értesz a korrupcióhoz, miközben ennyire nyilvánvalóan butaságot beszélsz.

konrada 2021.12.14. 08:08:07

@gázóra ellenőr:
Végre egy igazi útépítő szakember, aki tisztában van az árakkal, és sikeresen megállapítja, hogy 10 mrdFt/km-ből a valós költség 1 mrd, a többi lopás.
Ezzel a hozzáértéssel szerintem kimehetnél az osztrákokhoz is, mert azoknál pont most építenek autópályát 15,5 mrdFt/km értékben. Biztosan megköszönnék neked, hogy 14,8x14,5mrdFt (38M€/km) -ot sikerül nekik megmentened...

bispora 2021.12.14. 09:06:56

@cavalry: Te IQ bajnok! Én a következő cikkek alapján állítom, hogy csőfaszság amit a gyenge Magyar kognitív képességről hadováltál:
-Richard Lynn and Tatu Vanhanen(2002): IQ and the Wealth of Nations
-Heiner Rindermann and James Thompson (2014): The cognitive competences of immigrant and native students across the world: an analysis of gaps, possible causes and impact
-Richard Lynn, David Becker (2019): The Intelligence of Nations
Ezekből a tudományos publikációkból az jön ki amit mondtam: Magyarország átlagintelektusa a tíz százaléknyi képességtelen cigány honfitársunk ellenére 99 IQ felett van, amivel Európa legtöbb országát, szomszédainkat is beleértve, megelőzzük.
Nos te jössz highlander, te mire alapoztad a barom hadovádat?
Szerintem a zseni fiaddal vetesd meg a könyveket-cikkeket amit jeleztem és művelődj!

apro_marosan_petergabor 2021.12.14. 09:18:00

Több, mint bűn, 4 hiba:
- hogy Czeglédy még nincsen börtönben
- hogy Mo és Lo nem vétózta meg tavaly a jogállamiság-zseton passzust
- hogy hagyták hatalomra kerülni a bolsevikokat Bp-en
- hogy Karácsony még a helyén van
+
- hogy egyetlen AVH-st és kommunistát sem zártak börtönbe
- hogy nem vezették be az elmúlt 12 év alatt a Zétényi-Takács törvényt a jogrendszerbe

atomic power 1986DucaDuca 2021.12.14. 10:20:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Te ostoba! Abban ugyanúgy benne vannak a beruházások.

"Ha 3 forintért csinál egy beruházás Lölöke, amiből kettőt ellop, hivatalosan a beruházás ugyanúgy 3 forint, ugyanannyi járul a GDP-hez."

Ez a nominál GDP-re igaz, a reál GDP-re nem. A reál GDP-ben csak a mennyiségi kibocsájtás van benne. Hiába áraznak túl egy beruházást, a túlárazás által megnövelt érték nem kerül bele a reál GDP-be, mert egy bázisévhez viszonyítják a növekedést a bázisév árait állandónak véve. Így szűrik ki az árak által generált GDP változást, és csupaszítják le a tényleges mennyiségi kibocsájtás szintjére. Mikor a statisztikákban volumen változásról van szó, minden esetben az áraktól megtisztított GDP változásról van szó, amit úgy kapnak meg, hogy egy korábbi konstans áron kiszámolt (bázisév) kibocsájtáshoz viszonyítják az adott évi kibocsájtást, amit ugyanezen a konstans áron számolnak ki. A két érték különbsége adaja a volumen növekedést, ami csak mennyiséget tartalmaz.

A Dundee 2021.12.14. 10:44:32

@Argus_: es ugy lett ahogy mondtad. Az elvakult es a fizetett fidesz-trollok elözönlöttek a komment szekciot, es szerte-szet trollkodtak az egeszet. Nem alakult ki ertelmes, konstruktiv beszelgetes, hanem piaci szintü elvakult mocskolodasba es teljesen üres, tenyek nelküli okoskodasba aljasodott a vita. Megint. De legalabb a praxis megmutatja, hogy a 4 pontbol az orszag megosztottsaga es gyülöletbe taszitasa, illetve a media manipulalasa biztos IGAZ ( a 4.-es es a az erintett 2.-es pont) - ezekröl felesleges vitatkozni. Sracok, amugy annyira nevetseges, hogy a manipulalt mediabol összeszedett (valoszinüleg minimalis valosagtartalmu) reszinformaciokrol vitatkoztok 20-30 kommenten keresztül...Nem voltatok ott, nem lattatok az iratokat, a banszamlakat, nem hallottatok a beszelgeteseket, nem ismeritek szemelyesen a resztvevöket - nem ismeritek a valosagot. Csak azt amit valaki mondott valakinek hogy irja meg, terjessze tovabb. Es erröl vitatkoztok napokig? Ennyi energiaval lehetett volna valami ertelmeset is kezdeni, de nem, csak a marakodas meg a gyülölködes megy - ertelem nelkül, frusztraciobol. Az a fentebbi 300-valahany komment a tanu ra. Ezert tartunk ott ahol tartunk, ezert ül Orban a kormanynal, ezert ilyen ez az orszag amilyen.

konrada 2021.12.14. 11:01:02

@A Dundee:
;))))
Baromi jó kis paródiát írtál!
...és hidd el, lesz olyan it aki nem veszi észre, hogy ez a trollozás, meg az adatok összehasonlítása helyett azok általános negligálása egy szarkasztikus bemutatása annak, hogy némelyek hogyan gondolják a vitakultúrát, hanem komolyan veszik!

Nagyon jó poén az ilyetén beégetésük, tetszik!;))))

vajdasagi 2021.12.14. 11:01:49

@konrada: Szia. Én is megint azzal kezdem a válaszom, hogy Téged idézlek. "...tudod, az összes világmegváltó - Pol Pottól kezdve Maón át Leninestül, Hitlerestül, Che-estül, Castróstul (és sorolhatnám) - mind hozzád hasonlóan nézte a dolgot - mind a saját társadalmukban kis-, és középpolgárok voltak - mert nekik nem a saját boldogulásuk, hanem egy általuk elképzelt ideológia alapján a nemzetük és a világ boldogulása volt a fontosabb."

Szerintem túlságosan pesszimista vagy az emberek önzetlensége kapcsán. Biztosan történt már Veled is olyasmi, hogy valakinek csak úgy önzetlenül segítettél. Pl. adakoztál. Vagy az emberi fajtól akár eltávolodva pl. egy állatot igyekeztél megsegíteni, vagy bármi hasonló. Ez az egyik véglet: segíteni önzetlenül egy, vagy egynéhány lényen. A másik véglet persze az, aki az egész életét feláldozza a népe érdekében. És itt hangzatos érvelés sarkítva Pol Potot és Che Guevarát említeni, mint elrémítő példákat, de van ebben a kategóriában még Petőfi is, meg hasonlók. Szóval az egyik véglet valamicske segítséget nyújtani egyetlen embernek, vagy azok kicsiny csoportjának, a másik véglet meg megpróbálni megváltani a világot. Ezek között valahol fél úton van az, hogy a választásokon nem arra szavazni, aki hatósági benzinárat vezet be, hogy olcsón autózhassak, hanem arra, aki az unokáim ittmaradása érdekében ténykedik. Elismerem, ha éheznék, akkor arra kéne szavaznom, aki most azonnal nagyobb zsák krumplit biztosít nekem. De ha megengedhetem a távlati gondolkozást, akkor az unokáim szempontjai szerint kell szavaznom. És ez nem Pol Pot-féle megszállottság, hanem józan önző viselkedés.

Egy kiragadott példa, ha megengeded: Ha már az államunk nagy pénzeket költ a cigányok felzárkóztatására, akkor azt ne Farkas Flórián lopja el szinte 100%-osan, hanem próbáljuk meg elérni, hogy minél több hasznos dolog is kisüljön belőle. Tehát minél többeket zárkóztassunk is fel. Ezzel az utcáinkon és az esti kimenőhelyeken kisebb lesz a fenyegetettség, és még a munkaerőhiány is enyhül, tehát nem szorulunk majd migránsok importjára a következő évtizedekben (ami tényleg nem jó). No ez nekem fontosabb érv, mint az, hogy pár százalékkal kisebb vagy nagyobb a bevételem (ha már úgysem éhezem). Ezért ha a NER Farkas Flóriánnak juttatja a felzárkóztatási pénzeket, akkor nekem ellen kell szavaznom, olyanra, aki megkísérli hasznosan elkölteni azt a pénzt, ha már adjuk. Ez szerintem egyáltalán nem olyan megszállottság, mint a Pol Pot-é. És sokkal kevésbé tiszteletreméltó, mint a Petőfi önfeláldozása. De ne mondjuk már, hogy mindenki a zsebe alapján szavazzon. Aki teheti, nézze a tágabb értelemben vett életkörülményeit, különösképpen a leszármazottja érdekeit. Ne mondd nekem, hogy Te nem tudsz ennyire elvonatkoztatni a pénztárcád pillanatnyi vastagságától! A benzin hatósági ára egy hülyeség, ami nekem ugyan kedvez, mert sok benzint fogyasztok, de aki szegény, annak nincs is autója! A gázártámogatás dettó ugyanaz. Csak ott legalább kicsit nagyobb a kedvezményezettek köre. De még mindig: a legszegényebbek nem használnak gázt. Én meg sokat.

konrada 2021.12.14. 11:50:42

@vajdasagi: Azoktól vagyok pesszimista, akik nem a magukéból önzetlenek, és akik úgy akarnak világot megváltani, hogy tudják, az nekik sem jó, de hátha másnak jó lesz.
(Petőfi meg: csodálatos, nagy költőnk, de nem bíztam volna rá magam életviteli tanácsosként, de közeli rokonaimat, barátaimat sem. Ha nem sikerült volna magát sikeresen megöngyilkolnia egy orosz dzsidás útján, szinte biztos vagyok benne, hogy az az őrült tűz, ami benne égett, az ki is égette volna, de akár kárt is okozott volna környezetében: nem véletlen verték meg a realistább választók a választókörében.)

...de egyébként nem vitatkozom: az önzés bennem is az én unokáim, én családom, én barátaim, én hazám, és én így hiszek abban, hogy ezt kell néznem, nem valami biankó jelszavakat olyanoktól, akiknek csak akkor nem sikerül, ha tenni kell, mert egyébként szóban....

...és jó példa a cigányság, mert valóban qrva kár azért a pénzért, amit Flóriék lenyúlnak.
...viszont: még károsabb az a fajta segítésük, melyben a megélhetési lopás nem bűn, az iskolába járás kötelessége megengedhetetlen kényszerítés, a közmunka kizsákmányolás, mely helyett alanyi jogú segélyt kell adni.
Szóval jó hogy felemlegetted őket, mert itt a filozófiai különbség közöttünk: te jót akarsz tenni bármi áron, én meg azt támogatom, a jó akkor jó, ha tenni kell érte annak is, aki kapja, mert az előbbi jószándék a pokolba vezető út kikövezése.

Amit meg a végére írsz: egy ország olyan, amilyenre írják. Ha az átlag helyett a minimált célozzák meg, úgy az lesz a norma - ahol a dicsőség a minimálbérre bejelentett vállalkozó, a feketén dolgoztatott munkás, a pöcséből megélő segélyesé lesz. Volt már ilyen, nem akarom vissza!

konrada 2021.12.14. 12:01:04

@vajdasagi: Ja és visszatérve a hatósági benzinárra: zorbán gazember sok tekintetben, de politikai zseni.
Míg nem látszott az alagút vége, addig ő is tiltakozott ellene, amit a drága ellenzéke ki is használt.
Mikor már látta, hogy ez a magas világpiaci ár nem sokáig tartható, akkor vezette be, mert gyakorlatilag senkinek nem került semmibe - 2 hét volt talán, míg alá nem ment az ár? - viszont kifogta a vitorlát az ellenzéke elől.

...továbbra is mondom: ő minimum 2 lépéssel jár a balfékek előtt.
Ez nem öröm, és jobb lenne, ha lenne a másik oldalon hasonló kvalitás, mert így jó szívvel nem adná át senki realista azoknak, akik még ebben is ennyire fogalmatlanok, csőbe húzhatók...

cavalry 2021.12.14. 12:39:29

@bispora: Talán nézd meg a magyar szabadalmi nyilvántartást hogy évente hányat jegyeznek be és azután okoskodj. A 100-as IQ az átlag. Az átlagos képességű ember ellátja a munkáját és ennyi is volt a produkció. Talán nézd meg a magyar Nobel díjasok névsorát is találsz e köztük szittya magyart. De magyar (honfoglalás kori) is genetikailag maximum 1%-a a népességnek (olvass utána). Szóval felejtős magyarként megnevezni a sváb, zsidó, osztrák, svájci , német stb. nemzetiségűeket - mert ez ügyes, de csak marketing. A kivétel nem erősíti a szabályt.

cavalry 2021.12.14. 12:50:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Jónak beszélsz. Cobol programozást csináltam évekig, lett belőle egy ház a Budai részen értéke 300 millió. Értek az adatbázisokhoz, banki rendszerekhez, és egy jó pár nyelvhez, C++, SQL, stb. Programozok most is mikrokontrollereket találmányhoz. Nagygépes is voltam. Én sem mentem sehová, de az más, aki kint profi az picit többet keres és ő adja a munkát. Tudod a banki IT gondok miatt azért a gyerekem átnyomja a problémát skypon megoldom neki és ő villog az értekezleten (a régi dolgokat még nem tudhatja). Dolgoztam egy csomó banknak itthon, tőzsdei rendszerek, bankbiztonság stb. De már nem dolgozom ilyenekben, van sokkal jobb téma is, ami passzív jövedelmet termel. Jövőre csinálok egy beruházást ami napi 1 milliót termel tuti (egyszerű egyébként csak hát az ötlet számít, csinálok belőle franchise rendszert is). A pénz már nem érdekel, csak a kihívások és a szép nők :) .

bispora 2021.12.14. 14:47:26

@cavalry: Ilyen könnyen nem szabadulsz. Te vernyogtál 80-as IQjú buta magyarokról, nulla hivatkozással, eszetlen para dumával a török hódoltság utáni betelepítésekről. Orrbagyűrtelek pár cikkel, amiben arról van szó, hogy a magyar átlagintellektus Európában a jobbak között van erre most szépen askenázi vizekre meanderezel, meg hogy a magyarok genetikája milyen összetett. Ezzel a stílussal, nulla tudással mire vered magad, hogy a fiad sokat keres bankárként Angliában? Ki nem szarja le?

cavalry 2021.12.14. 15:00:56

@bispora: Az pozitív hogy betettél linkeket csak most nincs éppen időm ezzel a feladattal foglalkozni. Amit állítottam az megáll, a genetikát egy intézet bűvöli éppen ott olvastam, és úgy tűnik igaz. A magyar definíciója nem meghatározott ez ma már politikai termék. Természetesen mindenkit magyarnak tekinthetünk aki annak vallja magát, tud magyarul, és leteszi a vizsgát is, vagy második harmadik generáció. De erre hivatkozni hogy a ő azért úszott világbajnoki aranyat mert magyar az vicces, amikor mondjuk kínai a lelkem ránézésre is mint a gyorskorcsolyázók. A magyar IQ meg alacsony csak menj el egy faluba és kérdezz olyat ami nem az iskolai tananyaga és megrémülsz. Mese csak neked: Büszkén mondja a kocsmában egy jóképű tűzoltó hogy megoldotta a az új vállalkozásának a gondjait mert a marhák most már nem mennek szerteszét. Kérdeztem hogyan . A villanypásztorral mondja. Milyet vettél kérdeztem (nekem van a lovaim miatt). Nem is értette. Kiderül hogy kérdezte ő ezt valakitől, aki mondta is hogy a 200v ra van kötve. Csak nem mondta hogy az egy készülék, ami egy kondenzátort süt ki ütemesen 10000 v, kis áramerősséggel. Erre a tűzoltó rákötötte egy drótra a 220v-ot és az lett a villanypásztor. Persze emberek is mozognak ott. Mondtam siessen haza hátha még talál életben marhát. Kiderült hogy az áramerősség, feszültség, ellenállás, kapacitás stb. teljesen ismeretlen neki. Na ettől még lehet magas az IQ-ja is de minek.

vajdasagi 2021.12.14. 16:46:51

@konrada: Két dologra válaszolok csupán:
1. nem akarod vissza...
Hát pont egy erősen piachívő jobboldali miniszterelnökjelölt tűnt fel,
tehát a cigányság felzárkóztatása remélhetőleg munka és nem
segáélyek formájában történik majd. Meglepődnék és csalódnék
Márki_Zayban, ha nem így lenne.

2. orbán és a "politikai zseni"-ség
A volt uUgoszláviából jöttem, és a szétesés környékén,
a polgárháború kitörése előtt a szerbek nagy többsége
Milosevicset politikai zseninek tartotta. Csak éppen
alábecsülte Milosevics azt a lassú da annál biztosabb
mechanizmust, amellyel a nyugati közvélemény valakit
beállít páriának, hogy aztán később összezúzza azt.
Gondoljunk csak Szaddamra, vagy Gadhafira, ha
Milosevicset nem tartjuk jó példának.
Nos kb. 120 éve ilyen pária lett a nyugati közvélemény
szemében az akkori Magyarország. Az eredmény meg is
tette a hatását: Trianonban.
Nekem úgy tűnik, hogy a mi "politikai zsenink" túltolta,
elveszítette Washington, Brüsszel és Berlin
támogatását. Sőt most már ezek mind minket a saját
táborunk árulóinak tartanak, ha nem egyenesen ellenségnek.
Ez egy katasztrófával fenyeget a közeljövőben. Itt nem
arra gondolok, hogy nem folyósítják majd nekünk a támofatásokat,
hanem olyan negatív következményekre, amelyeket még
nem is látunk, de majd jönni fognak.
Nem lehet egy asztalhoz ülni a szövetségeseiddel, majd
odaszarni. Pedig a mi zsenink folyamatosan ezt csinálja.
Tudom-tudom, a másik véglet a nyugat szolgai követése.
Az sem jó, De amit mi kapni fogunk a folyamatos
vétózgatásaink miatt, az nagyon nagy pofon lesz. Sőt: pofonok.
Azt, hogy egy politikus zseniális-e, vagy tragikusan rossz, azt
min. fél évszázad távlatából lehet pontosan értékelni. Most
még nem. De nekem nem tűnik hasznosnak az, amit művel.
És nézd: a hatósági benzinár után mi jön: exportkorlátozások,
majd egy gyár lenyúlása, mert nemzetgazdasági érdek, majd
megtiltani, hogy a műtrágya árdrágulása "begyűrűzzön" az országba.
Az agrárminiszter nyilatkozata simán beleillene a korai Kádár
rendszer gondolatvilágába is. Nemsokára majd azt is megtudjuk,
hogy Márki-Zay nagypapája "hírhedt kulák volt". Hogy nem látod,
hogy túllendültek az elfogadhatón. Hát már ott tartunk, hogy
a NER-es államfőt is megfigyeli a miniszterelnök által kontrollált
TEK. Nem szeretem az Ádert, de szerinted ez normális? Vagy az,
hogy az Index előbb tudja, hogy a Városházát megszállja a rendőrség,
mintsem hogy kiszálltak oda.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.12.14. 17:23:41

@arthurthedent: "Az egész elképzelés, hogy majd az állam a beszedett adóból pályáztat egy nagy lopás."

Tényleg? Akkor miből van pénze az államnak, ha nem az adóból? És pályázat nélkül csináltasson bármit is? Végiggondoltad ezt a mondatot?

bispora 2021.12.14. 17:39:09

@cavalry: Az átlag IQ úgy jön ki, hogy lemérnek a pszichológusok egy országban akár több ezer embert, aztán sorba rakják őket IQ szerint, majd átlagolnak. Az átlag IQ 100, ami az angliai mintán validált és meghatározott medián. Ehhez képest a magyar 99 egész valahány tized bizony Európában nem rossz. A második világháborút közvetlenül megelőző években még ennél is jobban álltunk, csak a világ leggógyisabb (IQ 115) askenázi népességét lecseréltük Európa leggyengébb intellektusú (IQ 75) populációjára a cigányokra.

cavalry 2021.12.14. 17:44:33

@bispora: Nézz meg egy hivatalos IQ tesztet és gondolkozz el azon hogyan lehet a leggyorsabban és hibátlanul kitölteni. Ha rájössz a megoldásra akkor papírod lesz róla hogy te vagy a legjobb. Értelmetlen az egész, mert meg lehet tanítani mindenkinek a módszert. A tesztet gyártók ugyanis nem ismerik ezt a módszert. Ők azt remélik hogy nincs is ilyen, vagy a tömeg úgysem ismeri. Ez csak játék. Eredménye nem sok van, a ténylegesen hülyéket lehet vele kiszűrni, vagy aki fáradt és nem szereti az ilyesmit.

élhetetlen 2021.12.14. 18:14:58

@midnight coder: Érdekes eszmefuttatás. „Viszont így lett volna egy olyan egyetem ami az egész régióból idevonzhatta volna a legjobb reálszakos diákokat és így a fejlesztéseket.„. Abban az esetben, ha meg tudnánk fizetni, és összeszedni olyan szintű oktatógárdát, mint a Fudané„.Az után húzott bérek, és a fejlett infrastruktúra magasabb működési költséget jelent, ami megemeli a tandíjat is. Ha a tervezett „szintet” elérjük, 2,5 milla alapképzésnél, miért is csődülne ide mindenki a régióból, míg itt vannak ezek az országok? Felsőoktatás: Itt a lista: ezekben az országokban szerezhettek diplomát teljesen ingyen - EDULINE.hu . Konkurenciának meg eddig is ott volt az egész világ. (Eggyel több, vagy kevesebb). Tudod, a barátnőm amerikai unokaöccse a SOTE-ra jár fogorvosira, nem azért, mert itt jobb a képzés, hanem mert sokkal olcsóbb.
A másik, nem értem, miért ekézik a bölcsészeket. Csak egy példa. Könyvtáros. Ha digitalizálni akarnak egy országos gyűjteményt, azt nem elég ABC rendben feldolgozni szerzők szerint, vagy a könyvek címe szerint, Azt tematizálni kell, jelölő címkékkel ellátni, alábontani, ami egy komoly szakma. Utálom ezt, hogy sok ember úgy látja, hogy csak az értékes, amit ő csinál.

CSOKKI MÁLNA 2021.12.14. 18:17:27

@élhetetlen: Ezek nem bizonyítékok a lopásra. Te nem vagy tisztában a lopás büntetőjogi tényállásával..

CSOKKI MÁLNA 2021.12.14. 18:23:07

@vajdasagi:

"Nekem úgy tűnik, hogy a mi "politikai zsenink" túltolta,
elveszítette Washington, Brüsszel és Berlin
támogatását."

Nem szolgálja ki őket, ami az eredendően kollaboráns hazai baloldal számára felfoghatatlan. Egyébként már 2014-ben , és 2018-ban is leírhattad volna a fenti mondatot. (Bár '18 elején már nyilván már Trump volt az elnök, de a külügyet még nem sikerült átállítani. A háttérhatalmi figurák még bőven utóvéd harcokat folytattak.)

CSOKKI MÁLNA 2021.12.14. 18:25:54

@birkamenet: Persze, persze..majd felébredsz annak a bizonyos áprilisi napnak a másnapján, és rád vigyorog a valóság.:))

élhetetlen 2021.12.14. 19:11:06

@arthurthedent: Nyilvánvalóan butaságot beszélek. Hogyne. De te milyen okosakat mondasz! A fizetés, a megtermelt áruért kapott pénz, az ugyanolyan, mint a vissza nem térítendő támogatás.
„Korrupcióról akkor beszélünk, amikor ellentételezés nélkül magánháztartások vagyonát gyarapítja a közpénz.”. Köszönöm, hogy elmagyaráztad. Erre hoztam példának Csurgó Völgyet. De ez csak pályáztatás. A kérdés csak az, hogy a pályázatok kiírása mennyire irányított.
Az igazi az, mikor Lázár megbízta Tiborczot Hódmezővásárhely közvilágításának megújításával. Pályázat, aztán sikerült, ahogy, javítottak. Aztán kiírtak egy pályázatot, ahol olyan feltétel szerepelt, aminek csak Tiborcz cége felelt meg. Talán 17 pályázatot nyert meg, mert annyi helyen pályázott. Szerinted nem történt semmi, csak kifizették Tiborcznak az úgy, ahogy elvégzett munka árát. Aztán, mikor már nem csak a lóláb, hanem az egész ló is kilógott, és az OLAF is ránézett az ügyre, akkor nem kértük az erre vonatkozó EU-s támogatást, hogy ne vizsgálhassák, kifizettük Tiborczot adópénzből.
OK, nem értek a korrupcióhoz, butaságot beszélek, de azért agyat nem cserélnék veled.

a nagy hohohorgász 2021.12.14. 19:21:50

@Team Vincent: nálad zseniális a kommentek színvonala, egyszerűen kitiltod az ellenvelemenyt, miközben nagy demokrácia hívő vagy.... hahaha az elvtarsaid meg sikítva vinnyognak az örömtől, akik szintén nagyon demokratak. És utána nincs egy mondat ami ne tartalmazna o1gt vagy akasztast:)))

élhetetlen 2021.12.14. 20:02:52

@konrada: Na, most egy bilibe lóg a kezem eszmefuttatás.
Farkas Flóriánt rég le kellett volna csukni sikkasztásért, mert nem arra használta a közpénzt, amire kapta, de még mindig Orbán bizalmi embere.
Malac osztogatás. Egy malacot, ha nincs takarmány, nem lehet hízóvá nevelni, (pénz sincs takarmányra). Persze, hogy megeszik a malacot. Ha az önkörival egyeznek meg, hogy kapnak harminc malacot, dobjanak össze egy ólat, meg, adjanak földet kukoricásnak, akkor megfelelő agitációval biztosan össze lehet szedni öt embert, aki hajlandó dolgozni a várt haszon fejében. Nem értenek hozzá. Biztos vagyok benne, hogy lehetne találni végzős agrármérnököket, akik kalandvágyból, hivatástudatból, és pénzért lemennének egy évre megtanítani az állattartást, és a kukorica termesztést is (egy évre meg kamatmentes kölcsön, vagy kukorica). Ha év végén azt látja a falu, hogy egy hízót elosztottak 5 részre, a másik huszonkilencből meg pénz lesz, akkor lehet, hogy még öten csatlakoznak, stb., és ha párat meghagynak anyadisznónak, szaporodhat az állomány.
És mos felébredtem, kivettem a kezem a biliből.

élhetetlen 2021.12.14. 20:32:52

@CSOKKI MÁLNA: „Te nem vagy tisztában a lopás büntetőjogi tényállásával..”. „Lopás, a lopás büntetése a büntetőjogban - Lőrik Ügyvédi Iroda (lorik.hu)” . De, lásd.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.12.14. 21:00:48

@élhetetlen: ha Fideszes csinálja nem lopás. Bárki más esetében lopás.

2021.12.14. 21:12:44

@a nagy hohohorgász: nálad zseniális a kommentek színvonala, egyszerűen kitiltod az ellenvelemenyt, miközben nagy demokrácia hívő vagy.... hahaha az elvtarsaid meg sikítva vinnyognak az örömtől, akik szintén nagyon demokratak. És utána nincs egy mondat ami ne tartalmazna o1gt vagy akasztast:)))

Ezt biztosan nekem akartad küldeni?

a nagy hohohorgász 2021.12.14. 21:26:05

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ha balliberális csinálja akkor meg hős cselekmény

a nagy hohohorgász 2021.12.14. 21:40:01

@élhetetlen: ebben az eszmefuttatasban egyetértek, de azt ugye tudod hogy ezt Orbán próbálta már, meg az önkormányzatok is. Keress utána a neten. Szartak rá ezért lett a kozmunka meg a munka utáni adokedvezmeny.... ami szerintetek diktatúra... kire szavazol? Hát arra aki a segélyt emelné és a dolgozók adóját emelné... hahaha gratulálok

2021.12.14. 21:40:31

@a nagy hohohorgász: jotunder?

Az igazán jó lenne.

a nagy hohohorgász 2021.12.14. 21:43:41

@élhetetlen: qurcsany egyszerűen megoldotta, 20ezer forint alatt büntetlenül lophattak egyszerre.... na vajon kitől loptak???? Tudod ekkor jött be a megélhetési bűnöző fogalom:)))) és az a durva hogy közben qurcsany lovette őket a titkosszolgálati asszisztencia mellett!!!!

a nagy hohohorgász 2021.12.14. 21:44:44

@Team Vincent: na jól van, nézd hülyének a "nem " birka balliberálisokat.... hahaha

a nagy hohohorgász 2021.12.14. 21:55:54

@vajdasagi: aranyoska, most már nincs milosevics, vissza lehet menni.... ja hogy akkor jó volt hogy támogatták a határon tuliakat? Pedig akkor is megmondta a mzp féle hogy azok rohadt szerbek.... huzzal bőrt a fogadra

2021.12.14. 21:56:48

@a nagy hohohorgász: @Team Vincent: na jól van, nézd hülyének a "nem " birka balliberálisokat.... hahaha

Tényleg tanácstalan vagyok! Balliberális vagy?

a nagy hohohorgász 2021.12.14. 22:00:15

@cavalry: ha valaki ma az ellenzékre szavaz attól még lehet magas iqja meg budai 300millios háza, de hogy vagy kitartott vagy nem tud gondolkodni az biztos:)))) na te melyik vagy agysebesz:))))?

cavalry 2021.12.14. 22:05:21

@a nagy hohohorgász: Nem érdekel a hazai politika egy szikrányit sem. Túlzottan jól ismerem a szereplőket személyesen is. Én a hazámat szolgálom :) nem az idiótákat, ahogy a családom is 700 éve (szépen dokumentálva). Az hogy tudok gondolkodni az is dokumentálva van :) és nem is vitatta senki. Az igaz hogy szórakoztató ami itt van, kb annyira mint egy tévé sorozat ami vicces.

2021.12.14. 22:11:15

@a nagy hohohorgász: te tényleg egy mocskos szájú idióta vagy aki szégyenletes kommunikációval rendelkezik.

a nagy hohohorgász 2021.12.14. 22:13:19

@cavalry: érdekes módon a te családod sem halt ki a holokauszt alatt???? Nahát:)))

cavalry 2021.12.14. 22:13:37

@élhetetlen: Sajnos nem éri meg disznót tartani, többe kerül a táp és a kukorica mint az eredmény. Annak éri meg aki saját maga termeli a takarmányt de ha mindent beszámít annak sem igazán. A zöldséggel is ez van. Aki eladásra akar termelni az elvérzik. Nekem van 2 hektárom, belterületi csoda szép, park stb. lenne szántó is, meg van erdő is benne. De semmilyen élelmiszert nem termelek mert nincs értelme. Régen szórakoztam ilyesmivel de több a macera. Veszek a TES**ban és kész. A gril csirkét megveszem a Spárban, finom és nincs vele munka. Csirkét felnevelni, feldolgozni sok idő, nem éri meg. Nem eszek meg 50 csirkét /év.

a nagy hohohorgász 2021.12.14. 22:14:11

@cavalry: látszik hogy nem érdekel a hazai politika... nagyon látszik:)))

a nagy hohohorgász 2021.12.14. 22:17:33

@cavalry: kezit csókolom magának a 300 milliós budai lakás mellett földje is van? És az a rohadt Orbán még nem kobozta el???? És tessék mondani hány évet dolgozott ön ezért???? Oh igen, igen igen

cavalry 2021.12.14. 22:19:23

@a nagy hohohorgász: Jó vicc. Ez egy nemesi család, a rokonom harcolt a mohácsi csatában és kitüntette Ferdinánd király, kapott még egy pár falvat egy csomó bombázó jobbágy lánnyal. :) Az összes háborúban részt vettek mint minimum közép szintű vezető (huszártisztek voltak általában), 1848, két VH, , de volt aki felső vezető is lett. Gondolom adrenalin függők voltak :)

cavalry 2021.12.14. 22:22:39

@a nagy hohohorgász: A földet én vettem mert tellett rá :) egyébként nevetségesen olcsó volt. Ma a tízszeresét éri kb. De egy új vállalkozást indítok rajta jövőre ami elég érdekesen sokat tud hozni különösebb bonyolultság és kockázat nélkül. Tudod az ötlet ér valamit :) többet mint a tőke, amit majd más is ad mert megéri neki.

a nagy hohohorgász 2021.12.14. 22:22:52

@cavalry: akkor a te oseid miatt vagyunk ekkora szarban? Hahaha. De azért arra vigyáztak hogy a csaladtagok jól éljenek ahogy látom:)))) Oh igen, igen igen....

a nagy hohohorgász 2021.12.14. 22:24:15

@a nagy hohohorgász: Orbán ugyanazt csinálja mint az oseid? Oh igen, igen igen..

2021.12.14. 22:24:15

@a nagy hohohorgász: oh igen, igen igen...

De nagyot tévedtél, rossz politikai oldalra soroltal be. Látod ha egy baloldali lenne ilyen szégyenletes mint te akkor nem érdekelne, de ha közülünk egy akkor az mindig szíven ut.

a nagy hohohorgász 2021.12.14. 22:26:10

@Team Vincent: na farasztd a halakat ne engem, és ha csalodtal: halgass a szívedre szavazz a fideszre:)

2021.12.14. 22:26:10

@a nagy hohohorgász: @a nagy hohohorgász: Orbán ugyanazt csinálja mint az oseid? Oh igen, igen igen..

Mi van kezdesz osszezavarodni? Menj aludni holnap korán kezdődik a műszak

cavalry 2021.12.14. 22:27:44

@a nagy hohohorgász: Ebben van valami. Inkább üzletelni kellett volna nem állandóan háborúzni. De hát az sokkal izgalmasabb lehetett, meg az tetszett az úri hölgyeknek is ha a huszártiszt hanyatt döntötte az ágyon, és le sem tette a kardot. :) Volt földjük elég sok, de inkább a felvidéken mint itt. Egy váracska is adódott hozzá - ismered is amúgy tuti.

2021.12.14. 22:28:00

@a nagy hohohorgász: na farasztd a halakat ne engem, és ha csalodtal: halgass a szívedre szavazz a fideszre

Gondolj amit akarsz, egyszerűen szánalmas vagy

tiltsál ki te gyökér 2021.12.14. 22:37:53

@élhetetlen:
az, hogy a 2.9 miliárd annyit hoz, hogy 100 ember foglalkoztatnak takarítóként, esetleg konyhalányként, nem egy nagy durranás,"
Miért nem nagy durranás vénasszony? Tudom, adják oda a szegényeknek, azok majd megeszik. AZ aztán a jó befektetés. Igen, felépítenek valamit, de az csak és kizárólag akkor érték bárkinek, ha ott alkalmaz embereket. Érted? Nem, nyilván nem, de próbáld elképzelni, hogy holnaptól tied a Marriott. Üresen mi haszna? Semmi? Ha eladod, csak olyan veszi meg, aki fog alkalmazni benne 100 embert. 2,9 miilliárd- 29 millió fejenként? Az semmi.
"Azt, hogy a közösbe befizetett pénzt nem a közösségre költik, hanem magánembereknek osztogatják, te nem látod lopásnak, vagy rablásnak, azzal nem tudok mit kezdeni. "
Pont ez van a közösségre költve, nem pedig az, hogy odaadsz nekik segélyt. Ezt hívják gazdaságnak. Megint mondom, értem én, hogy az egyszerű agyaddal annyit látsz, hogy ott az a marha nagy ház, mennyi pénz, de az üzemeltetéséhez akkor is emberek kellenek, ha eladod.
"Ja, az itthon maradt pénzből vesznek külföldi focicsapatot, Marbellán szállodákat?"
Ja, ilyen volt egyszer.
" Vagy azt is tudod,hogy mennyi pénz van külföldi bankokban? "
Gyaníthatóan semmi. Múltkor volt egy botrány, hogy megbukott a fél világ, hogy offshore-ozik, aztán magyar egy sem volt köztük. Vagy olvastad a magyar narancsban? Nem.
" Balaton mellett több falu van, ahol nem tudnak lemenni a vízre, mert az itthon maradt pénzből felvásárolták a partot."
Kamu.
"A Fertő tónál nem elég, hogy elvettek x cölöpházat, de a tulajdonosok költsége volt a lebontás is, hogy az „országban a pénzt” valaki befektethesse"
Ja, hát ez van, ha a bérleményedet elkezded magántulajdonnak kezelni.

élhetetlen 2021.12.14. 23:05:11

@a nagy hohohorgász: Nem, sajnos nem tudok arról, hogy Orbán mit próbált ez ügyben, és nem szándékozom azzal tölteni az éjszakát, hogy nem tudom, milyen kereső szóval találjak valamit. Amiről olvastam, az pár falu, ahol egy elszánt vezető először csak a pl. zöldségtermesztésre vette rá az embereket, és már kis konzerváló üzemük is van, de ott nem említették Orbánt. Ha van pár példád, hogy Orbán hogyan oldotta meg pár életképtelen kis falu életét, (azért fogalmazok ilyen nyakatekerten, mert nem Felcsútra gondolok, azt tudom), akkor írd meg.

élhetetlen 2021.12.15. 00:16:39

@cavalry: „Sajnos nem éri meg disznót tartani, többe kerül a táp és a kukorica mint az eredmény”. Úgy negyven évvel ezelőttig tartottunk disznókat. Másképp éltem meg a dolgokat. Nem léptünk be a TSZ-be, az egybe szántható földeket elvették, kaptunk helyette a nagyvadas erdő mellett területet, amivel nem lehetett mit kezdeni, mert leették a termést a vadak, de maradtak szélső területeink, amit meghagytak. És az „átkosban” ez úgy működött hogy anyu bement a TSZ irodába, befizette a szántást, vetést, gazirtást, a szedést is vállalták volna, az már nem érte meg. De már dolgozó mérnökként is kivettem kukorica szedésre egy hetet, hogy, amíg, a család dolgozik, addig etetek, és megfőzöm a vacsorát. Három anyadisznó, egy kan, és negyven hízó. Nem voltam képben, tehát csináltam egy ól térképet, és felírtam, hogy reggel, délben, este kinek mit. Mert az egyik anya csak szárazon ette meg a kaját, a másik csak nedvesen, a harmadig félig nedvesen, de egy belekevert tojással. Ha nem volt benne tojás, megszagolta, és otthagyta. Dilisek voltak, de imádtam őket. Na, a fent említett működést rúgta szét Torgyán. Olvastam pár faluról, ahol a TSZ elnök nem élt a szabad rablással, fkt-vé alakította TSZ-t, egyben tartva a gépparkot, és virul a vállalkozás.
Csirkék. Nem sok gond, löksz kaját, vizet, ha találnak zöldet, elvannak. Anyu azért berakott a fagyóba min negyven rántani való korú csirkét, és mindig elfogyott.

élhetetlen 2021.12.15. 00:32:20

@a nagy hohohorgász: „és az a durva hogy közben qurcsany lovette őket a titkosszolgálati asszisztencia mellett!!!!”. A húszezer alatt lopókat lövette? Nem láttam hullahegyeket sem hivatalos, sem magán felvételeket erről.

élhetetlen 2021.12.15. 00:40:18

@CSOKKI MÁLNA: „és rád vigyorog a valóság”. Igen, a valóság az, hogy több a buta ember az országban, mint a gondolkodni tudó. Ez a valóság.Ez vigyorog rám.

a nagy hohohorgász 2021.12.15. 09:23:25

@élhetetlen: tessék mondani az a tsz elnök aki egyben tartotta gepparkot meg a tsz vagyont az nem lopott ugye? Csak hirtelen ő lett a tulajdonos.... ingyen. És akkor te tartod magad okosnak????? Hahaha

a nagy hohohorgász 2021.12.15. 09:47:38

@cavalry: szóval a te nemesi családod az egyik aki elarulta a hazat...

cavalry 2021.12.15. 11:35:01

@a nagy hohohorgász: Ilyet nem hallottam, de a cselédlányokat mindig átvezették az élet napfényes oldalára.

a nagy hohohorgász 2021.12.15. 11:41:44

@cavalry: persze hogy nem hallottál, mert a családodnak nincs hazája csak vagyona :)))))

eßemfaßom meg áll 2021.12.15. 11:52:15

@cavalry: "Ha valamit szeretek magamban az a szerénység"

cavalry 2021.12.15. 12:00:51

@eßemfaßom meg áll: A proletár gőg már nem aktuális. Tudod vannak akik a teljes terítékkel nem tudnak mit kezdeni, pedig magas beosztásban vannak ma is. Vannak akiket két évig képeztek hogy kell enni, beszélni, öltözködni, üdvözölni másokat és nem a zsebedbe dugni a kezed ha hivatalos helyen mászkálsz. Van egy kultúra amit kisgyerekkorban kell megtanulni és ha sikerül akkor büszke leszel magadra, mert nem könnyű. Ez hagyomány és követelmény amit nem könnyű teljesíteni. Az is hagyomány hogy nem szabad hazudni, lopni, csalni, és ha valaki rászorul annak segítünk. A nagypapám gyárigazgató volt (az egyik legnagyobb gyár) és nálunk minden karácsonykor a környék gyerekeinek is volt ajándék és egy bakancs télre, mert azt nem tudtak venni általában (nagy gyárváros, munkás gyerekek voltak). A karácsonyfáról le lehetett venni a szaloncukrot volt rajta 10 kiló. Bizony eredményeket kell elérni és arra lehetsz büszke.

a nagy hohohorgász 2021.12.15. 12:09:42

@cavalry: tessék mondani a nagyapád melyik rendszerben volt gyárigazgató? A horthy rendszerben? az kizárt, mert ott üldözték a tudást... A nyilas rendszerben? az kizárt , mert te .... A rákosi rendszerben, amikor csak pártalapon működött minden? Vagy a kádárrendszerben? amikor megint csak pártalapon működött minden????? vagy mikor????????????????????????????????????????????????????????????????????? Szóval te egy kiemelt kis gane vagy akinek egyengetett utja volt és milyen nehéz lehetett megtanulni nem zsebredugott kézzel járni :)))))))

a nagy hohohorgász 2021.12.15. 12:11:16

@cavalry: az anyám egy szelet csokit is szétosztott az utca gyerekei között amikor nekünk sem volt több.....

cavalry 2021.12.15. 12:19:56

@a nagy hohohorgász: Na most csodálkozhatsz. Folyamatos volt a karrierje, mert szakember volt.Ő gazdasági, pénzügyi kereskedelmi igazgató volt, sosem váltották le, bármilyen rendszer volt. Nyilván nem volt mindig igazgató, mert a karrier az idő múlásával lesz magasabb pozíciót elérő. De a Horthy rendszerben már a helyén volt. 1965 körül ment nyugdíjba. Egyik ötlete volt a munkások érdekében még a 30-as években hogy felvásárlókat alkalmazott akik nagyban vásároltak fel élelmiszert és ezt a munkások jegyezhették, így olcsón , a piaci ára alatt messze tudtak beszerezni tartós élelmiszert (húst, krumplit, gyümölcsöt, stb. De ez óriási tétel volt, mert sok dolgozója volt a gyárnak. A gyár raktározta (hűtőház) és ha kellett házhoz szállították mint mostanában szokás. Egyébként ő hozta be az országba az első IBM hollerith gépeket is amivel sokkal gyorsabb és pontosabb volt a nyilvántartás. Eszébe sem jutott egyik politikai erőnek sem az elmozdítása, a vezérigazgatók voltak politikai kinevezettek. Egyébként szerette a focit volt MLSZ tag és építet a gyárnak stadiont is a munkásokkal együtt, akik mentek lelkesen dolgozni. A csapatok játszott az NB1-ben. Ma is létezik.

cavalry 2021.12.15. 12:25:25

@a nagy hohohorgász: Az igaz hogy volt telefonunk mindig, és karácsonyra kaptam bringát 10 éves koromban, de a fél utca azon tanult meg bringázni így alig tudtam ráülni néha. Ha kértem kaptam kutyát is egy németjuhászt aki megvédte az összes gyereket ha valaki elkergetett minket innen onnan.Tényleg volt olyan hogy ha a srácok csokira vágytak akkor hoztam nekik egy táblával, de ez nem volt tiltva. Ugyanolyan koszos kiskamasz volt mint ők, együtt rosszalkodtunk egész nap. Csak nálunk volt meleg víz lefürdeni :)

a nagy hohohorgász 2021.12.15. 12:30:17

@cavalry: figyelj csak. Az én nagyapámnak is volt folyamatos karrierje, és minden rendszerben elismerték. de valahogy őt nem akarták kiengedni külföldre... tudod miért? mert nem volt seggnyaló....
Hülyítsed a kurva anyádat!
Félreértés ne essen, nem irigyellek, csak arra voltam kíváncsi hogy származás nélkül ésszel lehet e valamire vinni. de te is csak azt bizonyítod hogy nem. A te nemesi családod behozhatott IBM gépeket és ráadásul egy vállalatnál alkalmazták is ahol nem ő fújta a passzát szelet... hát persze móricka......
hát a vezeték neved biztosan nem szabó vagy kovács vagy nagy....

cavalry 2021.12.15. 12:38:01

@a nagy hohohorgász: Nem kellett seggnyalónak lenni, ésszerűen kellett viselkedni. Külföldre meg a focicsapattal annyit ment amennyit csak lehetett. Minek hülyítenélek? Mire lenne jó? Tudod nekem nem szabad hazudni és ezt szívesen betartottam mindig, mert felesleges, a valóság sokkal érdekesebb mint a fantázia által kitalált bármi. A származás nem igazán volt érdekes, a tudás annál inkább, mert pld őt leválthatták volna de nem vállalta a helyét senki (ez nem kényelmes állás hanem kritikus fontosságú volt mindig), mert az tudás nélkül csak egy nagy káoszt eredményezett volna. Te most elvezetgetnéd mondjuk az Audit holnaptól? Ő simán. A Rákosi rendszerben volt úgy hogy le akarták váltani a korábbi múlt miatt, csak úgy ok nélkül, de percek alatt rájöttek hogy ha megteszik a gyár visszaesik a termelésben és akkor hullani fognak a fejek. Ezért gyorsan letettek róla. Annyira nem voltak hülyék azok sem, valakinek dolgozni is kellett. Az igazi védelem a tudás.

a nagy hohohorgász 2021.12.15. 12:49:44

@cavalry: jól van Móricka, a szocializmust pont azért szerettük mert megtartotta az ertelmiseget...... én elhiszem hogy nagyapad okos volt csak azt nem hogy nem feküdt le....

a nagy hohohorgász 2021.12.15. 13:13:04

@cavalry: állítólag puskás is nagy magyar volt és nem feküdt le senkinek, még is bejarasa volt odafontre.... aztán ott volt grosics aki szintén nagy magyar volt de őt meg üldözték....

arthurthedent 2021.12.15. 13:57:53

@cavalry: "Egyébként ő hozta be az országba az első IBM hollerith gépeket is amivel sokkal gyorsabb és pontosabb volt a nyilvántartás."

A Hollerith az IBM előző neve volt, nem hinném, hogy volt olyan, hogy "IBM Hollerith gép".

cavalry 2021.12.15. 14:17:06

@arthurthedent: Én is dolgoztam NCR Elliott nagyszámítógépen és volt lyukkártyás gépparkunk még akkor, ezen ment a tömeges adatrögzítés (CsVM számítóközpont). A gépeink egy része amerikai IBM címkés volt és volt egy pár orosz is (elég vacakok voltak sokat kellett javítani). Ezek lyukasztógépek, kontroll gépek, válogató gépek, rendezőgépek és táblázó gépek voltak ha jól emlékszem (nyilván az angol nevükön használtuk ezeket.) Meg kellett tanulnom programozni ezeket, mert éjszaka nem volt ott más. Általánosságban hollerith gépeknek neveztük az összeset, mert ez volt a technológia neve, mindenki ezt használta bármilyen cég is gyártotta a gépet. Nekem IBM nevet mondott a nagypapám, és az lehet az igaz, mert a kotta szerint 1924 ben már ez volt a név.

cavalry 2021.12.15. 14:20:28

@arthurthedent: IBM hollerith gép az helyes megfogalmazás. :)

cavalry 2021.12.15. 14:32:02

@a nagy hohohorgász: Nyilván kellett alkalmazkodni és kompromisszumot kötni, minden korszakban, ha nem akartad időlegesen abbahagyni a levegővételt ami a hosszú élet titka. Ez is az üzletkötés egy formája. Nem kell mindenkinek forradalmárnak lenni. A szakembereket nem a politika érdekli hanem a feladat amibe beleássák magukat és adrenalint és sikert okoz ha sikerül megoldani valami komoly dolgot.

a nagy hohohorgász 2021.12.15. 16:18:12

@cavalry: eszem azt a gerinces nemesi csaladodat:) sok boldogságot:)) elvek nélkül úgy is könnyű:)

élhetetlen 2021.12.15. 23:46:04

@a nagy hohohorgász: Azt a cikket nem találom, úgyhogy találomra két zrt., egy kft. Nyugodtan gondolhatod, hogy egy TSZ jogutódja egy egyszemélyes zrt, vagy kft, de nem hiszem, hogy igazad van. Egy RT vezérigazgatója vagy ügyvezetője sem egyedüli tulajdonosa a cégnek. Ennyit meg a te okosságodról. És van egy csomó tsz, ami tsz-ként dolgozik tovább, csak cégtípust váltottak.
Rábapordány honlapja - Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. (rabapordany.hu) „Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. jogelődjét a termelőszövetkezetet 1949. november 10-én alakították,
Ászár Község Önkormányzata (aszar.hu) „az egyesített tsz a rendszerváltás után átalakult. Jogutódja zrt. formában folytatja a mezőgazdasági tevékenységet”,
Mezőgazdaság, tojás- és tejtermelés - Földesi Rákóczi Mezőgazdasági Kft. - Földes (foldesirakoczi.hu) „Cégünk az 1951-ben alakult Földesi Rákóczi Mezőgazdasági Szövetkezet jogutódja.”

élhetetlen 2021.12.16. 00:58:43

@tiltsál ki te gyökér: Ha már a korunknál tartunk, látom, pisis, hogy még nem tanultál meg gondolkodni.
A fejenként 29 millióból, ami szerinted semmi, a félállásban minimálbéren fizetett, de teljes munkaidőben dolgoztatott takarító nőre mennyi jut a 29 millióból? Ez az üres hotel duma meg szánalmas. Az fel sem merül benned, hogy a bevételből is fizethetné az alkalmazottakat? És még az én agyam egyszerű. Mert te megérted, hogy ott van az a hatalmas luxus szálloda, ami az övé, a haszna az övé, de támogatni kell.
„Ja, ilyen volt egyszer.”. Aha. A Manevi szerint nincsenek külföldi ingatlanjai, pedig Szlovákiában és Romániában több értékes épületet is vett | atlatszo.hu , de találhatsz többet is.
„Gyaníthatóan semmi„. Próbálj meg utánanézni, hogy mi a különbség az offshore és egy svájci bank között.
„Kamu.”. Egy példa: Csak a pereskedésben bízhat a Balaton-partjától megfosztott település - Napi.hu , a többit keresd ki.
Csak a pereskedésben bízhat a Balaton-partjától megfosztott település - Napi.hu
Neked minden egyszerű. Igaz, hogy határozatlan idejű volt a szerződés, de „Ebben egyébként a felépítmény építésére való jogosultságot is rögzítették.”. Ha jogosan építkeztek, akkor hogy bonthatja le más az épületet? „megtörtént a bontás még a kérelem elbírálása előtt”, de szerinted ez rendben van.
Elbontotta az állami cég a Fertő tavi cölöpházakat még a jogerős ítélet előtt | Alfahír (alfahir.hu)

apro_marosan_petergabor 2021.12.16. 09:42:13

Több, mint bűn, 4 hiba:

- hogy Czeglédy még nincsen börtönben
- hogy Mo és Lo nem vétózta meg tavaly a jogállamiság-zseton passzust
- hogy hagyták hatalomra kerülni a bolsevikokat Bp-en
- hogy Karácsony még a helyén van
+
- hogy egyetlen AVH-st és kommunistát sem zártak börtönbe
- hogy nem vezették be az elmúlt 12 év alatt a Zétényi-Takács törvényt a jogrendszerbe
- hogy Aza Apro klán é sok régi kommunista és családjuk elrabolt
rózsadombi villákban élhetnek

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.12.16. 11:21:20

@cavalry: a horgásszal ne törődj! Csak egy sima mezei buta provokátor akit frusztrál a sikere meg hogy simán lemosó tő az állítólagos havi kétmisijével együtt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.12.16. 11:22:48

@a nagy hohohorgász: leginkább a retkes telibe aszott kurva anyának kéne elvekről beszélned fideszgeci ként!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.12.16. 11:24:15

@cavalry: szóval frusztrálja a sikered és hogy simán lemosod az állítólagos havi kétmisijével együtt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.12.16. 11:29:28

@a nagy hohohorgász: kamuzzál valamit gyorsan öccse!
Figyelj, nem szégyen, hogy egy Borsodi putriban kezdtétek! :)

cavalry 2021.12.16. 12:11:27

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nyilván tartózkodom a valóságos eredmények ismertetésétől, mert az irigység az egy általános és elterjedt megnyilvánulás, ami néha pozitív (ha motivál) de a legtöbbször nem jó semmire. Most egyébként a globális felmelegedéssel kapcsolatos fejlesztéseket csinálom, látható eredménnyel, 6-8 éves fák olyan elképesztő fejlődést értek el a projekt miatt ami nem is hihető még erdészeknek sem. Kapcsolat felvétel elindult velük is persze. Bármilyen aszály van a fáim fejlődnek mint ha megőrültek volna (1500 db). Valószínű hogy sivatagban is ez lenne a helyzet, de azt még ki kell próbálni (Szaud Arábia érdekel). Nagyon komplex a dolog ezért nem mennék bele. Csak egy érdekesség a 3,5 millió hektár szőlő is veszélyben van Európában. A bort viszont nem lenne jó kivezetni az élvezeteink közül :) . Valamit csinálni kellett mert úgy tűnik nagy a gond de észre sem veszik a szőlészek csak kivágják azt a táblát ami kiszáradt. Most olvastam hogy a Bock borászat végre elkezdett foglalkozni az öntözéssel (csak nincs meg még nekik ez a módszer ami nálam már szuper). Nálunk csak 50000 hektár szőlő van, a Spanyoloknál meg 1 millió.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.12.16. 13:27:04

@cavalry: Hát igen. Pont az ilyen embereket nem kéne cseszegetni, akik törődnek is a dolgokkal.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.12.16. 15:02:05

@a nagy hohohorgász: nem muszáj a saját frusztrációdat másra kivetíteni, ráadásul a családjába kötsz bele. Igazi féreg vagy. Kár, hogy ez nem téged zavar.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.12.16. 15:04:42

@a nagy hohohorgász:Nem értelek pecás. A kedvenc pártod harmadik kétharmaddal hatalmon.
Neked tök jól megy anyagilag is, családilag is. Mi a probléma?
süti beállítások módosítása